2012. november 7.

A Mikrohullám tudományosan igazolt ártalmai: 10 sokkoló ok arra, hogy elhajítsuk mikrosütőnket!

DrWeixl-Várhegyi László        



A Mikrohullám tudományosan igazolt ártalmai:
 10 sokkoló ok arra, hogy elhajítsuk mikrosütőnket!

A világ legkényelmesebb készülékei -a mikrohullámú sütők feltétlenül szükségesnek tünnek a mai rohanó világban. Jelenleg a nyugati háztartások legalább 80%-ában vannak jelen a mikrosütők. A legtöbb ember kérdés nélkül használja ezt a konyhai berendezést és gyakran azt hiszik, hogy ez igen ésszerű alternatívája a hagyományos sütő használatának melegítés vagy főzés céljából. Azonban érdemes kétszer is meggondolni használatát, mert talán ez a legrosszabb dolog, amit étellel tehet az ember.

Nézzük hogyan működik a mikrohullámú sütő és milyen egészséget befolyásoló hatásai vannak

A mikrohullámok elektromágneses sugárzások és az energia spektrum alacsony energia szintjén állnak, közel a rádióhullámokhoz. A hullámokat egy úgynevezett magnetron generálja – ez minden mikrohullámú sütőben megtalálható.

A magnetronok elektromágneses mezőt hoznak létre 2,4 Gigahertzes (GHz) mikrohullámú frekvenciával.

Ahhoz, hogy valami felmelegedjen egy mikrohullámú sütőben, viz jelenlétére van szükség. Ha víz nincs az ételben, a felmelegedés nem jön létre. Ennek az az oka, hogy a mikrohullámok hatására a vízmolekulák az élelmiszerben hihetetlen sebességgel kezdenek el rezegni és ez molekuláris súrlódást okoz, amely végül is elvezet az étel felmelegedéséhez. A víz molekulák szerkezete eközben szétszakad és erőteljesen deformált lesz. Ez a módszer egészen más, mint bármilyen főzési mód.

Ahogy Hans Hertel, egy svájci tudós elmondja:

“Nincs olyan atom, molekula és sejt bármely szerves anyagból álló rendszeren belül, amely képes ellenállni egy ilyen erőszakos, pusztító erővel biró sugárzásnak.” A molekulák szerkezete szétszakitódik, erőteljesen deformáltak lesznek (ún. szerkezeti izoméria jön létre)”

Ki ne használjon mikrohullámú sütőt, és miért?

Senkinek nem szabadna mikrohullámú sütőt használnia. Ez különösen igaz a csecsemők, gyermekek, terhes és szoptatós anyák és bármilyen betegségben szenvedők körére. Az átlagembert már igy is rengeteg más sugárzással bombázza környezete.

Lehet, hogy “Mikrohullámú Betegség”-ben szenved?

Magas szintű mikrohullámú sugárzásnak kitett emberekben az alábbi tünetek léphetnek fel.

Csökkent kognició
 Hányinger
 Látási problémák
 Depresszió és ingerlékenység
 Legyengült immunrendszer
 Fejfájás
 Szédülés
 Álmatlanság és
 Alvási zavarok
 Gyakori vizelés és extrém szomjúság jelenségei

A mikrohullámú betegség első jele az alacsony vérnyomás és lassú szívverés. A későbbi és a leggyakoribb megnyilvánulásai a szimpatikus idegrendszer krónikus ingerléséből eredő stressz szindróma és a magas vérnyomás.

Ez a szakasz gyakran magában foglalja a fejfájás, szédülés, szemfájdalom, álmatlanság, ingerlékenység, szorongás, hasi fájdalom, idegi feszültség, koncentrálóképesség zavara, hajhullás, valamint vakbélgyulladás, szürkehályog, reprodukciós problémák, és a rák előfordulását. A krónikus tünetek között végül a mellékvese kimerültség és az ischaemiás szívbetegség [a koszorúerek elzáródása és a szívinfarktus] lesznek a vezető szindrómák.

Dr. Lita Lee a Health Effects of Microwave Radiation A mikrohullámok egészségre gyakorolt hatásai cimü könyvében kifejezte aggodalmát a mikrohullámok használatával kapcsolatban.

Szerinte nyirokrendszeri betegségek és tünetek hozhatók összefüggésbe a mikró használatával, ami annak köszönhető, hogy a szervezetnek lecsökken az a képessége, hogy megakadályozza bizonyos típusú rákos megbetegedések kialakulását.
 A vérben rákos sejtek kialakulását figyelték meg
 Megnőtt a gyomor-és bélrendszeri daganatok száma
 Emésztési rendellenességek és az emésztőrendszer hanyatlása volt megfigyelhető
 Az életenergia kimerülése

A nem feldolgozott vagy főzött élelmiszerek természetesen tartalmaznak a napból átadódó élet energiát. A biofotonok a fény legkisebb fizikai egységei, amelyek az élet minden formájában elraktározódnak. A legfőbb biofoton források a természetesen termelt zöldségek és főleg napsütötte, érett gyümölcsök.

A mikrohullámozott élelmiszer gyakorlatilag potenciálisan elpusztítja és kiüríti az ételben lévő életenergiát, és teszi a termékeket teljesen halott és élettelen biológiai masszává. Ezen túlmenően, az étel tápértéke elvész és szinte használhatatlan lesz tápérték szempontjából.

Tény: Teljes körü vizsgálatok után az oroszok betiltották a mikrohullámú sütő használatát

A mikrohullámok használatát először a nácik találták fel annak érdekében, hogy csapataikat a második világháború idején gyors meleg étellel lássák el. Látván, hogy ezek a mikrohullámú sütők új találmányok, az amerikai hadügyminisztérium röviddel a háború után elrendelte, hogy végezzenek kutatásokat az új eszköz megbizhatóságát illetőleg.

A Szovjetunióban miután levezették ezeket a kellő mélyreható kutatásokat, a folyamat végén betiltották a mikrók használatát. A tilalmat azonban később feloldották a Peresztrojka idején.

Vizsgálati eredményeik a következők voltak:

Rákkeltő anyagok keletkeztek szinte minden étel mikrózása után
 A tejben és a gabonában mikrohullámok hatására rákkeltő anyagok alakultak ki az aminosavak transzformálódása által
 Mikrohullámú sütőben elkészített húsokban rákot okozó vegyületek képződtek, mint pl a d-Nitrosodienthanolaminok
 Mikrohullámon a gyümölcsök kiolvasztásakor a glükozidok galaktozidokká alakultak, amelyek rákkeltő anyagok
 Rendkívül rövid mikrohullám expozíció is a nyers, főtt, vagy fagyasztott zöldségekben a növényi alkaloidokat rákkeltő vegyületekké alakitotta át
 Rákkeltő szabad gyökök alakultak ki mikrózott növényekben, zöldségekben
 Biodegradáció következtében jelentősen csökkent a B- vitaminok, a C és E vitaminok, az ásványi anyagok és lipotropikumok fellelhetősége.
 Az oroszok vezette kutatás végül is nemzetközi figyelmeztetésbe torkollott, miszerint a mikrohullámú sütők igen káros biológiai és környezeti hatásokkal rendelkeznek. A figyelmeztetésben más, hasonló frekvenciájú elektronikus eszköz is szerepel és szó esik a mobiltelefonok káros hatásáról is.

Elbúcsúzhat az étel tápértékétől

A legtöbb tanulmány egyetért egy dologban: a mikrohullámozott étel tápértéke jelentősen kevesebb mint a melegités előtt.
 
Íme néhány tanulmány amelyek szemléltetik a mikrohullámú sütő káros hatásait.


A mikróból kivett brokkoli elveszti jótékony antioxidáns hatásának 97%-át. A párolt brokkolinál ez a veszteség csak 11%-ban nyilvánul meg. Pár fenolos vegyület és glükozinolátok is elvesztek. A tanulmány 2003 novemberében jelent meg a ‘Journal of the Science of Food and Agriculture’ folyóiratban.
 A spárga C-vitamin tartalma lebomlott, egy 1999-es skandináv tanulmány szerint.
 Egy másik tanulmány megállapította, hogy a fokhangymában 60 másodperces mikrózás után alig lehetett allinázt találni, amely a fokhagyma elsődleges rákellenes összetevője.
 Egy japán tanulmány szerint mindössze 6 perces mikrohullámú melegítés a tej B12 vitamin tartalmát a szervezet által felvehetetlen állapotba alakitja át.
 Egy 1992-es tanulmány megállapította, hogy az anyatej elvesztette lizozim aktivitását, antitestjeit és sokkal megfelelőbb környezetté vált a potenciálisan patogén baktériumok növekedéséhez.
 A mikrohullámozott élelmiszer negatív hatást gyakorol a szívre és az egész szervezetre

Hans Hertel, egy svájci élelmiszer tudós vizsgálta először az első mikrózott élelmiszer és emberi fiziológia kapcsolatát. Tanulmányozása során Hertel megállapította, hogy a mikrohullámú sütőben az élelmiszer olyan degeneráción megy keresztül, ami egészségügyi problémákat okozhat.

Ezek a problémák a következők:

Emelkedett koleszterinszint
 Leukociták (fehérvérsejtek) számának csökkenése figyelhető meg, amely mérgezésre utal
 Csökkent vörösvérsejt-szint
 Radiolytikus vegyületek keletkezése
 Csökkent hemoglobin szint, ami vérszegénységre vezethető vissza
 Egy másik tanulmány azt találta, hogy a 2,4 GHz-es frekvenciás sugárzás
 emelkedett vércukorszintet is okozhat bizonyos emberek esetében. Ez rámutat arra a lehetőségre, hogy a 3. típusú cukorbetegséget többek között elektromos kisugárzás is generálhatja.



Ezt a cikket

Dr. Weixl Várhegyi László természetgyógyász adta át nekünk !

mérnök, radiesztéta, bioenergetikus,
fitoterapeuta, életmód- és táplálkozási tanácsadó- és terapeuta
a Magyar Természetgyógyászok és Életreformerek Tudományos Egyesületének tagja

Ha kérdése van elérhetösége :

Tel.: 06-27-532-875 

Ha nem veszik fel, van rajta Hangposta szolgáltatás, melyen üzenetet lehet hagyni és meg fog történni a visszahívás a lehallgatás után.Bp-n szerdai napokon rendelek 10-től 17 óráig. Gödön tanácsadást tartok szombati napokon, a Vitamin Station cégnél 15 órától 20 óráig. Oda bejelentkezés a www.vitaminstation.hu oldalon lehetséges.

 
Elektroszmog harmonizálók megrendelhetök a shopban ,  www.energylife-world.com  alatt  !

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése